Prosectura

A Prosectura (önkéntes tűzoltó- és lendületzenekar) egy magyar punkzenekar. Facebook rajongói oldaluk itt olvasható. Az együttest Imre Norbert és Polgár Tamás alapította Szekszárdon, 1989 tavaszán, Anális Coitus néven. Az év novemberében csatlakozott Blazsó Péter basszusgitáros és Gerendai Attila, a Pink Panthers dobosa. Anális Coitus néven adták ki az első demójukat olyan klasszikusokkal, mint a Vörös hadsereg vagy a Karácsony, de a Szép az élet már a Prosectura név alatt jelent meg pár hónappal később. Városszerte nagy népszerűségnek örvendenek dallamos,

Bikini

A nyolcvanas évek nagyjai között említjük nevüket. Frontemberük kezdetben Nagy Feró volt, akivel az élen punk-rock zenét játszottak, de aztán kilépett a csapatból s helyét átadta D. Nagy Lajosnak, aki napjainkban is változatlanul a Bikini vezéregyénisége. Noha Feró kivált a zenekarból, mégsem hagyta őket teljesen magukra, hiszen továbbra is aktívan részt vett a dalszövegek megírásában. A rendszerváltásnak köszönhetően az együttes mondanivalója már elvesztette érdekességét. A közönség lecserélte őket a mondanivaló nélküli, zajos diszkókra. Így 1992-ben egy időre elköszöntek népes hallgató táboruktól. Ám pihenőjük nem tartott sokáig. Öt évvel később újult erővel indult újra a Bikini. Mondanivalójuk változatlanul a társadalmi problémák, a közélet maradt. Lelkesedésük még most, 2012-ben is kitart sokak örömére s még mindig hasonló tömegeket mozgatnak meg, mint egykoron.

CAEMON MK-2063 SZINTETIZÁTOR + MIKROFON + TÁPEGYSÉG 54 normál billenytűs 3év GARANCIA

JELLEMZŐK:3 ÉV GARANCIA Kiváló ár - szolgáltatás arányú 54 NORMÁL billentyűs készülék kottatartóval + mikrofonnal + hálózati tápegységgel. Ideális megfizethető szintetizátor kezdőknek, gyerekenek tanulásához, szórakozáshoz. Bemutató VIDEÓ: http://www.youtube.com/watch?v=jTRini-SO-k54 billentyű NORMÁL billentyűs 100 hagszín100 ritmus8 polifon többszólamú hangokfüggvény8 dob hangok - 8 demo dalokSustain / vibrato / sync funkcióEgy ujj funkció felvétel / lejátszás funkcióLCD digitális KijelzőFix osztott pont a Arranger funkcióHangerő és tempó ellenőrzésbelső felvétel funkció, kottatartó4 hangszórós 2x 10 wattos hangszóró rendszerMikrofon bemenet 3,5 mm jackFejhallgató / hangszóró kimenet 3.5mm jack (mono)tartozékok: mikrofon, kottatartó, hálózati tápegységTápellátás: Hálózatról tápegység adapterrel ( tartozéka) Méretek (szé x mé): 850 x 320 x 90 mmTömeg: 3,5 kg

CAEMON LP-6180 LCD SZINTETIZÁTOR FÉLPROFESSZIONÁLIS 61 normál billenytű MIDI csatlakozás 3év GARANCIA

JELLEMZŐK:3 ÉV GARANCIA Kiváló ár - minőség - szolgáltatás arányú készülék, félprofesszionális kategória tudással kezdőknek és haladóknak egyaránt. 61 normál billentyűvel, 4 beépített hagszóróval erőteljes hangzással, midi csatlakozással, kottatrtóval megfizethető áron.Teszt videó: http://www.youtube.com/watch?v=UZmT_oTsSwkKeyboard - 61 billentés érzékeny billentyű, 128 hangszín, 128 stílus, 128 hangszín, 8 hang polifónia,fill in és stílus variációk 61 percussion és hang effekt, 50 demo, multi funkciós display, vibrato és sustain effect, chord és single finger chord mód, split, transzponálás, metronóm, felvételi funkció, pitch bend kerék, mikrofon bemenet, vonal és fejhallgató kimenet, sustain pedál bemenet, MIDI out, tartozék adapterel 4 beépített hangszóró, kottatartó61 normál billentyű, LCD képernyőn megjelenő válaszokkal128 hangszín128 ritmusok8-hang polifonikusritmusok és variációk 61 ütős...

Cort Source BBS

Supertstrat forma, PSEG4-BBEG5 hangszedők, Floyd Rose Konstrukció: csavarozott Test: jávor Nyak: kanadai jávor Fogólap: rózsafa Menzúra: 648 mm (25,5") Nyakszélesség a húrvezetőnél: - Érintők: 24 jumbo Szegélyezés: - Hangszedő: PSEG4 humbucker (nyak), BBEG5 single (középső), PSEG4 humbucker (híd) pickup Elektronika: 1 hangerő, 1 hangszín, 3-állású kapcsoló Szerelékek: platinum Húrláb: Double Locking III Floyd Rose Kulcsok: Die-cast Szín: matt natúr (NS: natur satin) Tartozék: -

HARLEY BENTON CG200CE-WR ELEKTROAKUSZTIKUS KLASSZIKUS GITÁR + TOK 4/4 FELNŐTT KONCERTGITÁR 3év GARANCIA

JELLEMZŐK:3 ÉV GARANCIA Harley Benson elektro-akusztikus klasszikus felnőtt gitár 6 húrral, lakkozott és minőségi kidolgozással. Árnyalatában minimálisan eltérhet a képtől. Rétegelt hársfa fedlap, hátlap és káva. Javasolt korosztály év: felnőtt4/4 méret,Teljes hossza kb. 100 cmNylon húrok: x 6rétegelt lemezbőlKeményfa fogólapScale hossza 650 mmNyak szélessége: 51,69 mmA pickup és 4 sávos EQ-rendszertartozékok: Gitár tokkal szállítjukSzín: Burgundy, magasfényűHársfa